Már a szakdolgozatom megírásakor eldöntöttem, hogy biztosan valamilyen formában könnyebben elérhetővé akarom tenni a kedvenc fejezeteimet. Szakdolgozatom, a 'Gamer kultúra a képzőművészetben', negyedik fejezete következik utólagos javítássakkal. A számomra legkedvesebb része a szakdolgozatomnak az elmúlt évek alkotói tevékenységének összegzése, amikor is egy bizonyos absztrakt felismerés mentén összeadódik a sok különböző fejezet és eredményeként a saját alkotói vízióm és gondolkodásom felfedi önmagát. Nagyon szórakoztató számomra, hogy végig vettem még a gimnáziumtól kezdve az alkotói szakaszokat. Eleve az is szórakoztató volt, hogy szakaszokra bontottam és a maga idejében értelmeztem.
Az áttekintést a felvételi előtt készült munkáimmal kezdeném. Gimnáziumban alapos festészeti oktatást nyújtottak, azonban önkényesen csak bizonyos, nekem tetsző részeit sajátítottam el, mivel egész egyszerűen a száraz és unalmas részek nem érdekeltek, mint a kockológia vagy a csonttan. Szabadidőm nagy része a "művészet" körül forgott. Az ingerszegény Alföldön, az egyetlen szórakozásom az volt, hogy különböző művészethez köthető dolgokat csináltam. A legkedvesebb emlékem ezzel kapcsolatban az amikor az egyik barátommal kimentünk a pusztába, és egyszerűen csak elkezdtünk teli torokból ordítani. Egy idő után arra lettünk figyelmesek, hogy bizonyos szögben, egymás irányába ordítva, kellő közelségben a fülünk rezonálni kezd, és a térérzékelésünk elbizonytalanodik. Ha ezt egy galériába látnám fehér falak között értetlenséget leplező, álértelmiségi arcot színlelő emberek között valószínűleg kifordulnék onnan gúnyolódva. (konklúzió: művészet = módszertan.)
Hétköznapjaimban rendszeresen fotóztam és videóztam. Ebből vágtam össze a háromrészes, 'Freeing the Memory' című videónapló sorozatom, amely fejezeteit különböző kísérleti jelleggel szerkesztettem meg videoklip-szerűen. A 'Válság' című rövid, low-budget kisjátékfilmem, amelyet az Országos Középiskolai Filmszemlére készítettem, az akkori énem által erősen romantizált festőművész lét alkotói válságának lelki mélységeit hivatott bemutatni. A saját művészkönyveim létrehozása mellett a kiadványszerkesztés is érdekelt, Leírom címmel házi verseskönyv kiadványt készítettem a barátaim és általam írt versekből. A fotózás iránti erős vonzalmam eredményezte, hogy már egész korán, fakultációkon és külön kurzusokon megismerkedtem az analóg fotózással. A camera obscurával kísérletibb fotókat készítettem és analóg fényképezőgéppel is elkezdtem fotózni. A fotóim napló jellegűek voltak. Festészetben a gimnázium alatt a transzavantgárd festészete és El Kazovszkij magánmitológikus világa határozott meg. Visszanézve az alkotásokra, azok az identitáskeresés körül forogtak. Utóbbi nyomasztó magánya motiválta előbbi létrejöttét, amelyet saját magam szexuális identitásának el nem fogadása is okozott többek között. Ezeket próbáltam megragadni az akkor készült alkotásokon keresztül tudatlanul.
Visszanézve, az alkotói munkám metódusa, amelyet mások fokuszáltalannak neveztek, nem változott jelentősen. Eljutottam arra a pontra, amikor már nem zavart e külső kritika, amely azt mondja, mindenbe belekapok, és semmit nem fejezek be, mert a kitartásom emellett az alkotói metódus mellett bebizonyította, hogy nem hagyok abba semmit, csak pihenni hagyom. Az egyetemi évek alatt is folytattam a kiadvány szerkesztést, amely több kollaborációt és egyéni kiadványt eredményezett (Bedrum I. - II. Kenesei Zsófia novelláskötetei, saját portfóliók) amelyek tanulságosak voltak mind technikai értelemben, mind pedig a csapatmunka terén. Ez az oldalam kiegészült weboldal tervezés és tervezőgrafika képességekkel, amelynek köszönhetően a saját képzőművészetem prezentálását és szelektálását magam végzem az elejétől a végéig. A stúdiófotózások szervezése alatt betekinthettem más, nem a képzőművészet területéről érkező alkotók munkájába. Fiatal koromban sikerült a videó szerkesztésben kellő mennyiségű tapasztalatot szereznem, amelyet kamatoztathattam Kenesei Zsófia, volt szaktársam és jó barátom, felolvasóest dokumentációjának megvágásában. Festészetem dacossága és játékossága megmaradt. Naiv attitűdű festményem sorozatához 2020-ban fejeztem be egy képet, de továbbra se gondolok rá lezárva, sőt érik a vágy bennem a folytatásra, illetve a festészetben elkezdett több út is érdekelni, a figuralitás mellett, a nonfiguralitás is felütötte fejét.
Ami változott a művészeti gyakorlatomban az az, hogy a belső folyamatok feltárását próbálom összepárosítani társadalmi jelenségekkel. A mikro- és makro nézőpont univerzálisabb megközelítést eredményez. A saját nézőpontom mellett megfigyelem a művészeti diszkurzusban található nézőpontokat és összeegyeztetem a sajátommal. Az alkotásom ezért se nem túl elvont, se nem túl általános a néző számára. Eljutottam a hektikus és kiszámíthatatlan, érzelmi alapú alkotástól a tudatos, koncepciózus, projekt alapú alkotáshoz.
Az egyetem alatt koncepció alapú fotóművészeti alkotásokat készítettem Eperjesi Ágnes óráján. Az Intim Spaces nevet viselő fotósorozat koronavírus okozta karantén alatt készült. A hálószobám, amely egyben munkaterem is lett, intim részleteit mutatja be egy tükrön keresztül, ezzel megidézve a leskelődés (voyeur) illetlen helyzetét. A Bionicle játék alkatrészekből készült, viselhető fallosz öv, amelyet a fotózás során hoztam annak működését szemléltető helyzetbe. A sorozat a Toxic Masculinity nevet viseli, utalva a maszkulin gyermeknevelés mérgező tradícióira. A Molnár Ani Galériában végzett gyakornokságom alatt szerzett tapasztalatom, illetve ezáltal Konok Tamásnál folytatott asszisztensi tevékenységem inspirált az absztrakció irányába. A sorozatszámmal ellátott vászon kollázsok egyben személyes statement is az absztrakció festészetéről. Révész László László osztályában, amit mi Rcru-nak neveztünk el, figurális festészetem a tudatos naivitás irányába indult el. Narratív történetmesélés során kitalált karakterekkel, egy kitalált világban, a saját történeteimet az életemből, és meglátásaimat meséltem el groteszk, fekete humorral. Révész mester, bár sose szerette, ha mesternek szólították (szerk.: én meg azért remélem voltunk olyan kapcsolatba hogy piszkálódásból azért is így neveztem.), megtanította a humor jelentőségét és azt, hogy hogyan érdemes azt festészetben használni. Chilf Máriával az egyetem utolsó évében a diplomamunkám és a művészeti vízióm kiépítésének utolsó simításait végeztük, hangsúlyt fektetve a művészetelméletre és a képzőművészeti előképek ismeretére.
Művészetemet igyekszem kényszermentesen művelni. Ebben a kompromisszumoktól tarkított életben, úgy gondolom, hogy ennek meg kell maradnia a béke szigetének, akár szentimentális elgondolás vagy sem, vállalom. Ez persze nem azt jelenti, hogy az egyedüli bejárással én rendelkezem ide, hanem azt, hogy elvárásoktól mentes cselekvésnek szeretném megtartani. Mivel a művészetre kommunikációs formaként tekintek, egy párbeszédre, ezért ez a tér igyekezett mindig vendégszerető lenni és kooperatív. A kritikához fűződő viszonyom viszont mindig viharos volt, mert a szakmai kritika során nehézséget okozott felismerni, hogy az esetek többségében nem az érzéseimet vonják kétségbe, hanem pont ezek kinyilatkoztatásának a módját igyekeznek fejleszteni. Ezeket megfogadva az elméleti tudásomat bővíteni kezdtem, hogy kellő rálátásom legyen az egyetemes művészetre és a magyar kortárs képzőművészeti szcénára. Így vált a művészetelmélet fontossá számomra, amely finomította a szememet a mintázatok és rendszerek felismerésére. Gyakorlatomat pedig a továbbiakban is szándékomban áll megőrizni diverznek és pragmatikusan felosztottnak.